A Kutatók Éjszakája egy európai kezdeményezés, amit az Európai Bizottság a Marie Curie programon keresztül támogat. Az első európai Kutatók Éjszakájára még 2005-ben került sor, Rigától Nápolyig, Bukaresttől Santa Maria da Feira-ig több száz város vette ki részét a szervezésből. Hazánk 2006-ban kapcsolódott be ebbe az áramlatba, és 2007-től már Egyetemünk is aktív részese a programsorozatnak.
A rendezvény célja, hogy a kutatók a „hétköznapi” emberek számára is érthető, sőt élvezhető módon mutassák be tevékenységüket. A tudósok alkotó munkájának gyümölcseit nap mint nap élvezzük, ugyanakkor sokakban él az „elefántcsonttoronyba zárkózott”, a külvilággal vajmi keveset törődő kutató téves mítosza. A tudósok azonban igenis köztünk és velünk élnek.
Az idei évben szeptember 23-án, pénteken Egyetemünk 9 kara és könyvtárai képviseltetik magukat 5 városban (Sopron, Mosonmagyaróvár, Győr, Szombathely, Székesfehérvár) a Kutatók Éjszakáján. A programok száma idén is meghaladja a százat. A szervezésben és lebonyolításban több mint száz felkészült kutató, köztük számos professzor vesz részt.
Mire számíthatnak idén? Lesznek filmtörténeti csemegék, bemutatkozik a modern vendéglátási technológia, és megtudhatjuk a dinamikus tanulás trükkjeit is. Ismerd meg önmagad az „Identity” társasjátékban! Kérdezd meg hogy érint Téged a klímaváltozás! Önts tiszta vizet a pohárba – kémiai analízis, sőt akár tiszta bort is! – mitől jó a bor egy kémikus szemével. Vadássz hatlábú szépségekre – izgalmas rovarvilág! Mérd össze erődet a fa erejével- roncsolás mentes osztályozás! Pattanj fel a légjárgányra – pneumobil a sűrített levegős jármű! Merülj el a csillagokban – professzionális távcsövek! Lépj be a barlangok csodálatos világába- virtuális barlangséta! Ismerd meg az agy működését! Tudd meg, hogyan működik a szexuális szelekció? Tegyél egy virtuális sétát az Egyetem könyvtáraiban! Tudd meg miben, és hogyan segíthet Neked a könyvtár! Legyél te is kutató professzor – fizikai kísérletek „Öveges módra”.
A Kutatók Éjszakája rendezvényünk egy másik nem titkolt célja az Egyetemünkön folyó képzési területek bemutatása, népszerűsítése. Mára a képzések is olyan árucikké váltak, melyeket reklámozni kell. Beiskolázási mutatóink – vagyis a hozzánk felvételre jelentkező diákok száma, és hozott tudása, képességei – javulását is várjuk a rendezvénysorozattól. Ismerjenek meg minket a fiatalok, (és természetesen a szüleik is) lássák, tapasztalják meg, hogy milyen tudásra tehetnek szert Egyetemünk falai között. Mi lehetne erre alkalmasabb, mint a professzorokkal lefolytatott közös kísérletek, tapasztalások, és felismerések, melyek nem egy virtuális térben, hanem „laborszagú környezetben”, és nem utolsó sorban jó társaságban zajlanak?
PROGRAMOK
Győr
I. sz. oktatási épület 122-es terem
16:00-17:00
Filmtörténeti csemegék a magyar gyermekvédelem kezdeteiről
17:00-18:30
Próbálj meg lazítani! – stresszkezelésé könnyedén
I. sz. oktatási épület 252-es és 253-as terem
16:30-20:00
I. sz. oktatási épület Díszterem
18:00-20:00
Irodalmi workshop és felolvasó est
I. sz. oktatási épület Tankonyha I.
17:00-19:00
Modern technológiák a vendéglátásban
I. sz. oktatási épület TÉKÁ étterem
19:00-21:00
“A mókaházasságtól a tikverőzésig”
19:00-23:00
Farsangi hagyományok, szokások a vendéglátásban
II. sz. oktatási épület Nagyelőadó
17:00-20:30
III. sz. oktatási épület 110-es terem
16:00-20:00
Dinamikus tanulás hasznosítható eredményekkel – EdTWIN multimédia projekt
Mosonmagyaróvár
B épület, III. előadó
16:00-16:45
“Kismama tojás”: funkcionális élelmiszer nemcsak kismamáknak
17:00-17:45
“Kismama tojás”: funkcionális élelmiszer nemcsak kismamáknak
Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központ, Auditórium
16:00-16:45
A “tollas GPS” – avagy hogyan tájékozódik a postagalamb?
17:00-17:45
A “tollas GPS” – avagy hogyan tájékozódik a postagalamb?
18:00-18:45
19:00-19:45
20:00-20:45
A test és a lélek gyógyító növényei
21:00-21:45
A test és a lélek gyógyító növényei
Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központ, BK-1
16:00-16:45
17:00-17:45
Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központ, BK-60
16:00-16:45
Antropocén a Mosoni-medencében
17:00-17:45
Antropocén a Mosoni-medencében
18:00-18:45
Vadak vadjai, avagy szolid rémségek a Szigetközben
19:00-19:45
Vadak vadjai, avagy szolid rémségek a Szigetközben
20:00-20:45
Bor: a mítosz, és ami mögötte van
21:00-21:45
Bor: a mítosz, és ami mögötte van
Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központ, BK-70
16:00-16:45
17:00-17:45
18:00-18:45
19:00-19:45
20:00-20:45
21:00-21:45
C épület, IV. előadó
18:00-18:45
Látványos konyhai kísérletek: égések, robbanások
19:00-19:45
Látványos konyhai kísérletek: égések, robbanások
C épület, Tejgazdaságtani laboratórium
18:00-18:45
19:00-19:45
Vár
20:00-20:45
21:00-21:45
Sopron
Benedek Elek Pedagógiai Kar E/5-ös előadóterem a tetőtérben
20:00-21:30
Benedek Elek Pedagógiai Kar / 34-es terem I. emelet
18:00-20:00
Kreativitás fejlesztő játszóház: Gyöngyszövés és domborított dekupázs
Benedek Elek Pedagógiai Kar / 78-as terem (II. emelet)
18:00-19:30
„Kerülj be a FÓKUSZBA” – Ha szeretnél rálátni önmagadra!
Benedek Elek Pedagógiai Kar 204-es terem (II.emelet)
19:00-20:00
20:00-21:00
Benedek Elek Pedagógiai Kar 78-as terem (II. emelet)
19:45-21:15
„Kerülj be a FÓKUSZBA” – Ha szeretnél rálátni önmagadra!
21:30-23:00
„Barangolás önmagunkban” – Identity társasjáték
EMK, Egyetemi Kampusz, A épület, földszint + emeletek, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet
18:00-00:00
Apróságok csodálatos világa – mikroszkópizálás
EMK, Egyetemi Kampusz, Botanikus kert, meteorológiai mérőállomás (F épület mellett) (rossz idő esetén C épület, földszint Környezet és Földtudományi Intézet, Termőhelyismerettani Intézeti Tanszék)
20:00-21:30
20:00-21:30
Légköri jelenségek „földi halandóknak”
EMK, Egyetemi Kampusz, Botanikus kert, meteorológiai mérőállomás (F épület mellett) Környezet és Földtudományi Intézet, Termőhelyismerettani Intézeti Tanszék
19:00-20:00
Meteorológiai mérések és eszközei
EMK, Egyetemi Kampusz, C épület, földszint Környezet és Földtudományi Intézet, Termőhelyismerettani Intézeti Tanszék
18:00-19:00
Időjárás, éghajlat, klímaváltozás
EMK, Egyetemi Kampusz, C épület, földszint, Környezet és Földtudományi Intézet, Termőhelyismerettani Intézeti Tanszék
16:00-23:00
EMK, Egyetemi Kampusz, C épület, I. emelet, Kémiai Intézet
18:00-23:00
18:00-23:00
Érzékszerveinkkel és műszereinkkel az anyagi világban
18:00-23:00
Öntsünk tiszta vizet a pohárba
EMK, Egyetemi Kampusz, C épület, I. emelet, Kémiai Intézet, Központi Laboratórium
18:00-23:00
EMK, Egyetemi Kampusz, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, E épület mögötti terület
20:00-23:00
Éjjeli vadászat hatlábú szépségekre
EMK, Egyetemi Kampusz, Főépület (B ép.) melletti parkoló és Botanikus kert, Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet
16:00-00:00
EMK, Egyetemi Kampusz, Főépület (B ép.), félemelet, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet
18:00-00:00
Erdei állatok – Vadgazdálkodás
EMK, Egyetemi Kampusz, Főépület (B ép.), földszint, aula (A stand a “TÁMOP – 4.2.1.B-09/1/KONV” támogatásával jött létre.)
18:00-23:00
Mekkora az ökológiai lábnyomod?
EMK, Egyetemi Kampusz, Főépület (B ép.), földszint, balra, Növénytani és Természetvédelmi Intézet
18:00-00:00
Az erdő ehető ajándékai – termések és gombák
18:00-00:00
FMK, Egyetemi Kampusz, D ép. 11-es terem
17:30-18:15
Bútoraink újjászületése – a restaurálás
FMK, Egyetemi Kampusz, Főépület (B ép.) Aula
16:00-23:00
„Csináld magad!” – lenyűgöző faspirál készítése spatulából
16:00-23:00
Faanyag a szivárvány színeiben? Nálunk ez sem lehetetlen!
16:00-23:00
16:00-23:00
16:00-23:00
Vesd össze a saját erődet a fa erejével!
FMK, Egyetemi Kampusz, Főépület (B ép.) előtti terület
21:00-23:00
FMK, Egyetemi Kampusz, Főépület (B ép.) félemelet, jobbra, a folyosó végén le (pince)
16:30-17:15
A bükkábrányi ősfák mikrovilága
20:00-20:45
A bükkábrányi ősfák mikrovilága
21:00-21:45
A bükkábrányi ősfák mikrovilága
FMK, Egyetemi Kampusz, Főépület (B ép.) mellett, Gesztenye sor
16:00-23:00
Tedd próbára a fát! Légy Te a vihar!
FMK, Egyetemi Kampusz, Főépület (B ép.) mögötti terület
16:00-23:00
FMK, Egyetemi Kampusz, G ép. 2. em.
18:00-18:30
FMK, Egyetemi Kampusz, G ép. földszint
18:00-18:15
19:00-19:15
20:00-20:15
FMK, Egyetemi Kampusz, GT ép. pince
17:00-17:30
17:30-18:00
19:30-20:00
20:30-21:00
FMK, Egyetemi Kampusz, GT. épület
19:30-20:30
20:30-21:00
Gyülekezés a Benedek Elek Pedagógiai Kar bejáratánál /Ferenczy János u. 5.
18:00-19:30
Scarbantia by night – várostörténeti séta
Központi Könyvtár és Levéltár
16:00-22:00
Információ – Mindenkinek – Mindenről – Mindenkor
Székesfehérvár
Főépület
15:00-22:00
Barlangok – térképek –geodéták
Szombathely
C épület
18:00-22:00
C épület – Forrásközpont és Könyvtár – Előadóterem
16:00-17:00
A nyolcadik bolygó rejtélye – valójában ki fedezte fel a Neptunuszt?
17:00-17:45
Almásy László Ede a vasvármegyei születésű „Angol beteg” előadás
18:00-18:45
Hogyan működik az emberi agy egy petricsészében?
19:00-19:45
C épület – Kövesligethy Radó Oktató Csillagvizsgáló
21:00-02:00
Séta a csillagos égen (derült idő esetén)
C épület, 2. emelet, 202-es terem
16:00-18:00
Molekuláris modellezés – számítógépes utazás az anyag belsejében
C épület, 2. emelet, 210-es terem
18:00-22:00
Kémiai kísérletek hallgatókkal
C épület, 2. emelet, 216-os terem
17:00-20:00
C épület, 3. emelet, 302-es terem
15:00-23:00
Az élővilág csodás teremtményei
C épület, 3. emelet, 307-es terem
00:00-00:00
08:00-09:00
08:00-09:00
15:30-16:00
16:00-16:30
16:30-17:00
17:00-17:00
17:30-18:00
18:00-18:30
18:30-19:00
19:00-19:30
19:30-20:00
20:00-20:30
20:30-21:00
21:00-21:30
21:30-22:00
C épület, 3. emelet, 310-es terem
15:00-22:00
C épület, 3. emelet, 325-ös terem
15:00-22:00
C épület, 3. emelet, hisztológiai laboratórium
16:00-23:00
Az agy és a szív működésének kísérletes vizsgálata: EKG és EEG mérése emberen demonstrációs céllal
16:00-23:00
Az állatok testfelépítésének vizsgálata: preparátumoktól a 3D-s felvételekig
C épület, Aula
15:00-22:00
15:00-21:30
Gomba és gyógynövény kiállítás
C épület, hátsó lépcsőház
19:00-23:00
Ismerkedés a barlangjárás eszközeivel
C épület, Könyvtár
08:30-23:00
08:30-23:00
Totó – Virtuális könyvtári séta
15:00-16:00
15:00-19:00
Szombathelyi gyalog galopp tudósok, írók, gondolkodók nyomában
15:00-23:00
Virtuális digitális erőd – Ókori kalandozások
16:00-16:20
TIP-TOP kurzus: Hogyan értékeljük az Internetes forrásokat?
16:30-16:50
TIP-TOP kurzus: EHM az internetes segítő!
17:00-18:00
Digitális erőd – Zenei kalandozások
17:00-18:00
18:00-18:20
TIP-TOP kurzus: Hogyan értékeljük az Internetes forrásokat?
18:30-18:50
TIP-TOP kurzus: EHM az internetes segítő!
19:00-20:00
Digitális erőd – Zenei kalandozások
19:00-20:00
20:00-20:20
TIP-TOP kurzus: Hogyan értékeljük az Internetes forrásokat?
20:30-20:50
TIP-TOP kurzus: EHM az internetes segítő!
21:00-22:00
C épület, Könyvtár – Aula
08:00-00:00
Kiállítás Liszt Ferenc születésének évfordulójára
15:00-23:00
16:00-18:00
21:00-23:00

Hozzászólások lezárva.